D vitamin tartalmú ételek

A tojássárgájában is sok dvitamin találhatóA megfelelő mennyiségű D vitamin (kalciferol) bevitellel az idősebb korban gyakori csontritkulás megelőzhető, vagy, ha már kialakult ez a betegség, mérsékelhető. Erre a vitaminra többek között azért van szükség, mert segíti a kalcium beépülését a csontokba. Ha már tudjuk, hogy nélkülözhetetlen, akkor fontos tisztáznuk azt a kérdést, hogy miben van D vitamin.

A teljesség igénye nélkül a következő ételek illetve italok viszonylag nagy mennyiségben tartalmazzák ezt a kulcsfontosságú mikrotápanyagot:

  • Tej (és egyéb tejtermékek): a tej azon felül, hogy fontos D vitamin forrás, kalciumban is bővelkedik. A tejhez mesterségesen adják hozzá ezt a vitamint, tehát, ha nem bolti, hanem házi tejet iszunk más D vitamin tartalmú ételek fogyasztásával kerülhetjük el a vitaminhiányt.
     
  • Szardínia: fontos kalcium és D vitamin forrás. Még egészségesebb, ha a halkonzervhez salátát illetve egyéb zöldségféléket is eszünk.
     
  • Tonhal, lazac: mindkét halfajta a magas D vitamin tartalmú ételek közé tartozik, de egyes források szerint 10 dkg lazac elfogyasztásával fedezzük a napi szükségletünket ebből a vitaminból, de ez mellett még gazdag omega-3 zsírsavban is, amelynek ugyancsak fontos szerepe van az egészség megőrzésében, illetve szívvédő hatása is közismert.
     
  • Tojás: a tojásban valójában a sárgája a D vitamin forrás. Egy tojás fedezi a napi szükséglet 6 százalékát, emellett A, B, C és E vitaminokban, folsavban és pantoténsavban is gazdag, valamint létfontosságú ásványianyagokat pl.: cinket, vasat, szelént, nátriumot, káliumot, magnéziumot és kalciumot is tartalmaz.
     
  • Vitaminokkal dúsított gabonapehely és gyümölcslé: manapság számos gabonapelyhet és gyümölcslevet dúsítanak kalciummal és vitaminokkal, (többek között D-vel is). Egy reggeli alkalmával ezek is D vitamin forrásként szolgálhatnak.
     
  • Máj: a máj is a D vitamin tartalmú ételek közé tartozik, emellett sok vasat és A vitamint is tartalmaz. Bizonyos – elég logikusan hangzó –  nézetek szerint azonban nem szabad túlzásba vinni a máj fogyasztását, mivel ez egy méregtelenítő szerv, ami bizonyos ideig raktározza is a méreganyagokat, melyek a fogyasztása által azok a mi szervezetünkbe kerülnek.

Természetesen ha nem akarunk hiányt szenvedni ebből a testünk számára nélkülözhetetlen anyagból, akkor nem elég tudnunk azt, hogy miben van D vitamin hiszen a megfelelő mennyiségű napsugárzás is serkenti a szervezetünkben ennek a vitaminnak a termelését. Sőt azt kell, hogy mondjuk, hogy ennek az alapvető mikrotápanyagnak a legfontosabb és mindenki által elérhető forrása a napfény. Ezért nyáron mozogjunk sokat a szabad levegőn, de mindenképpen figyeljünk arra, hogy le ne égjünk.

Akinek nem áll módjában csupán D vitamin tartalmú ételek fogyasztásával bevinni ebből a vitaminból a szükséges mennyiséget a szervezetébe, annak érdemes inkább természetes eredetű vitaminkészítményeket előnyben részesítenie a szintetikusan előállítottakkal szemben.